A magyar űrrepülés története

VII. rész

Magyar találmány az űrben

Keveseknek adatik meg, hogy találmánya alapján műszer épüljön, az felkerüljön az űrállomásra, és ott az űrhajósok méréseket végezzenek vele. Hálás vagyok a sorsnak, hogy velem ez megtörténhetett. A Balaton műszerrel a Szaljut-6, és a Szaljut-7 fedélzetén az űrhajósok sikeresen végezték el méréseiket.

A magyar űrrepülésen sikerült a világon először az információ-feldolgozóképesség változásait meghatározni. A kísérletre 1980. május 30-án került sor, amelyet aztán számos más mérés is követett. Az 58. kört rótták űrhajósaink, amikor 11 óra 44 perckor az úgynevezett „Rabotoszpaszobnoszty”, vagyis a munkavégző képesség nevű kísérlet elvégezték.

A Balaton műszert a "Magyar Népköztársaság. Munkavégző képesség. Balaton. Nº 3. Medicor. Budapest" feliratú bőrtokba, majd fehér alumínium dobozba csomagolva juttatták a fedélzetre. Az erről készült fényképet V. Kubaszov, és Farkas B. aláírásával hitelesítette.

V. Kubaszov visszaemlékezéseiben így számolt be erről: „Külsőre egy hordozható számológéphez volt hasonló ez a műszer, amelynek kijelzőjén számok és betűk jelentek meg. Ezekre kellett reagálnunk a megfelelő gombok lenyomásával. Sokféle programot teljesítettünk az egyszerűtől a bonyolultig. Ezenkívül fülhallgatón a műszer morzehangokhoz hasonló rövid és hosszú jeleket sugárzott, amiket össze kellett számolnunk. Ez megosztotta a figyelmünket, és nehezítette a feladat teljesítését. A műszer összegezte a teljesítményünket. Ebből az orvosok adatokat kaptak arról, hogyan alakul az űrhajósok információ-feldolgozóképessége különböző feltételek között, például a munkanap kezdetén, közepén és végén. A Balaton műszer érdekessége, hogy azt is értékeli, hogy az űrhajósnak mekkora erőfeszítésébe telik a feladat teljesítése. A műszer oldalán pulzus számláló és a bőrellenállást érzékelő érintkezők találhatók. Amennyiben a kéz ujjai izzadni kezdenek, a bőrellenállása csökken, a műszer azonnal rögzíti, hogy a kliens feszült, habár a teljesítménye még normális. A pulzus szám emelkedése pedig a fülhallgatóban, mintegy visszacsatolásként egyre magasabb hangú jelet generál, a műszer ezt a pulzusszaporulatot is érzékeli, és a visszacsatolással relaxációra figyelmeztet, egyúttal egyszerűbb feladatokat ad. A megnyugvást egyre mélyülő, és kellemesebbé váló hang jelzi. Az űrhajósok emocionális feszültségének nagysága szintén értékes információt jelent az orvosok számára.”

Először V. Kubaszov végezte el a fedélzeten a kísérletet. Látszott, hogy számára is fontos, hogy jól teljesítsen. Megnyugvással vette tudomásul, hogy az első vizsgálat adatai nem különböztek a repülés előtti földi vizsgálatok adataitól. „A Balaton műszerre nem csak a kozmonautikában vár fényes jövő. Jó szolgálatot tesz a pilóták vizsgálatainál, a közlekedés minden ágában, a diszpécserek, operátorok és az irányító pultoknál dolgozók felmérésében is, hiszen a műszer rövid idő alatt képes a pszichomotoros paraméterek és a munkaképesség kimerítő tanulmányozására.” – írta V. Kubaszov könyvében.

A leszállás bonyodalmai

Szorgos munkával, és rendkívüli esemény nélkül telt el egy hét az űrben egészen június 2-áig, amikor is a tetőfokára hágott az izgalom. Ekkor már a visszatérésre készülődtek az űrhajósaink. A 106. fordulatban ellenőrizniük kellett a Szojuz-35 orientációs és irányító rendszerét, ez volt a SZOUD teszt. Elérkezett a szeánsz ideje, és 12 óra 46 perckor V. Kubaszov megnyomta a fő hajtómű gombját. Semmi reakció, a hajtómű nem kapcsolódott be. Ez azt jelentette, hogy nem tudnak visszatérni a Földre. Azonnal jelentette a Földre. Az előző részben említettük, hogy a szolgálati beszélgetésekről hangfelvétel készült, ezért most az Aranysas olvasói ezek átirataiból olvashatnak részleteket. (A rádiólevelezést V. Kubaszov is megírta könyvében).

- Zarja! (a Föld hívójele volt), hallották a jelentésemet?

- Igen, hallottuk. Folytassák a SZOUD tesztet, majd próbálják újra működtetni a főhajtóművet!

- Mit fogunk csinálni? - aggódott Kubaszov.

- Várják meg a következő szeánszot, kielemezzük a telemetriás adatokat, addig ebédeljenek meg! - volt a földi válasz.

Az izgalom miatt ebédről azonban szó sem volt. A lehetséges kiutat fontolgatták. Elképzelhető volt a fékezés magával az űrállomással is, de ebben az esetben a Szaljut-6 a légkörben elégett, és megsemmisült volna. Volt arra is mód, hogy mentő űrhajót indítsanak értük. Volt ilyen a Földön. Azonban ennek előkészítése körülbelül egy hónapot vett volna igénybe, és addig az űrállomáson kellett volna maradniuk.

- Hallgass ide Berci! Ha egy mentő űrhajót kell kivárnunk, akkor kinéz nekünk még egy űrhónap itt négyesben. Nem is lenne rossz! Egyetértesz? - kérdezte Kubaszov.

- Egyetértek! - ennyiben maradtak, és mégis nekiláttak az ebédnek.

A következő körben kapcsolatba lépett velük A. Jeliszejev, a repülésvezető:

- Orionok! A hajtóművel kapcsolatban mi hibáztunk. Az utasítás szerint az adott pillanatban néhány jel egyidejűleg lett megadva, márpedig a kézi orientáció és a stabilizációs blokk egyidejű bekapcsolása nem megy! Vagy az egyik, vagy a másik! Az ördög vigye! Erre gondolhattunk volna!

- Mennyi ideig tartotta az ujját a gombon? Kevesebb, mint egy másodpercig?

- Lehetséges.

- Legközelebb az indítógombot lenyomva kell tartani mindaddig, amíg be nem indul a hajtómű!

Elrendelték, hogy a módosított SZOUD tesztet először a Dnyeper hívójelű alapszemélyzetet (V. Rjumin és L. Popov) hajtsa végre a Szojuz-36-on. A hajtóművet öt másodpercig működtették, majd kikapcsolták. Minden rendben volt. Most Kubaszovék következtek a Szojuz-35-ön, de addig még egy fordulatot várni kellett... Lassan telt az idő, de eltelt, és engedélyt kaptak a teszt elvégzésére. A giroszkópokat előkészítették, Kubaszov megnyomta a gombot... tovább tartotta, és a hajtómű beindult, öt másodpercig működtette ő is, majd kikapcsolta.

- Zarja! Itt Orion, a hajtómű öt másodpercig működött, észrevétel nincs! - mindenki örült, bár később ebből komoly gondok adódtak. Időben kissé előre szaladva itt mondjuk el, hogy Farkas Bertalan a sikeres leszállás örömteli pillanataiban egy riporteri kérdésre elkottyantotta, hogy a hajtóművet csak harmadjára sikerült bekapcsolni. Ezt pedig nem kellett volna. Azokban az években hidegháború zajlott, a hadrafoghatósággal és az űrtechnika működésével kapcsolatos minden rendellenesség katonai titoknak számított keleten is, és nyugaton is. A riporter ezt nem tudhatta, az anyag annak módja szerint hazakerült, megvágták, adásra előkészítették, hogy az embargó megszűntével adásba kerülhessen. Vértessy Sándor ült egyenes adásban a tv kamera előtt éppen, amikor a fülére mondták, hogy az előkészített anyag nem kerülhet adásba. Az adást a "híres" piros gombbal megszakították, kitették a műszaki hiba jelzést, majd a sorok rendezése után stúdió beszélgetés következett az űrszakértőkkel. Már mindenki tudta itthon is, hogy Farkasék sikeresen leszálltak, csak a magyar tv néző nem, mire végre Vértessy beolvashatta a TASZSZ közleményét a sikeres földet érésről. A Domján Dénes főszerkesztő vezetésével Moszkvában dolgozó ártatlan tv-sek elmondták, hogy soha nem tudták pontosan, hogy mi a titok és mi nem, így gyanútlanul készítették elő adásba a leszállás helyszíni riportjait. Jól működött azonban a cenzúra. Mire Baj Attila, az Interkozmosz Tanács titkára a "Fehér Házból" betelefonált a tv-be - ahol Kollányi Ágoston tudományos főszerkesztő rostokolt éppen a piros telefonnál - hogy az anyag nem mehet adásba -, már késő volt kivenni a titkos anyagot, így nem maradt más hátra, mint a piros gomb. De térjünk vissza időrendben az űrbe.

Június 3-án 10 óra 08 perckor már a 120/15 412. földkörüli fordulatát végezte a Szojuz-35/Szaljut-6/Szojuz-36 űrkomplexum. Az Orionok az ébresztő, tisztálkodás és reggelizés után sorra felélesztették az alapszemélyzetet ideszállító Szojuz-35 űrhajó berendezéseit. Az űrhajót még április 10-én konzerválták, lassan lejárt a repülési ideje, ezért ezen kellett a mieinknek visszatérni, a 36-ost pedig hátrahagyták. Kicserélték a személyre öntött üléseiket is, mert az igen nagy gravitációs terhelés elviselhetősége szempontjából fontos, hogy az űrhajóst a lehető legnagyobb, és legsimább felületen érje az erőbehatás. Még így is gyakran keletkeznek véraláfutások, bevérzések a túlterhelés miatt.

A hét űrbéli nap gyorsan elrepült, az űrhajósaink még szívesen maradtak volna, de felhangzott A. Jeliszejev repülésvezető barátságos hangja:

- Orionok, a Földön már kiválasztották leszállás helyét, ami jó és egyenletes. Az összes szolgálat már várja magukat. Mellesleg a feleségeik - bár nem fognak kapcsolatba lépni magukkal - a „képben vannak”, és arra kértek, hogy adjuk át önöknek üdvözletüket.

Ekkor orosz szertartás szerint a búcsúzó személyzet „leült” a hosszú út előtt, az űrállomás központi pultjának „kozmikus asztala köré” az űrállomáson maradókkal, és így búcsúztak el egymástól.

A mieink a 122. fordulatukat végezték, amikor 13 óra 09 perckor odalebegtek az átjáróhoz.

- Orionok! Készen vannak az ajtó bezárására? - kérdezte a földi operátor.

- Készek vagyunk, az átjáróban tartózkodunk. - jelentették.

- Figyelem! Ideje a „Kaszkadot” bekapcsolni. Orionok! Ne feledjék az orvosi érzékelőket felhelyezni!

- Nem feledjük! Felvesszük, amikor magunkra öltjük a szkafandereinket.

- Orionok! Kiadom a parancsot az ajtó bezárására! – közölte az operátor.

- Hát akkor fiúk! - sóhajtott fel V. Kubaszov. Kívánjuk, hogy sikeresen teljesítsétek feladataitokat, és szerencsésen térjetek majd vissza a Földre.

- Ezt kívánjuk mi is! - mondták a Dnyeperek.

- Köszönjük fiúk! - búcsúzott Bertalan is, - na, gyerünk!

- Üdvözleteiteket átadjuk a földieknek! - ígérte Valeríj.

- Köszönet mindenért - mondta Bertalan, és barátságosan megölelte Leonyidot, és Valeríjt.

- Gyerünk öreg! - fordult V. Kubaszov V. Rjuminhoz, és megölelte.

- Minden jót, fiúk! - válaszolt Rjumin.

- Hát, akkor minden rendben van? Mindenkit üdvözlünk! - és ezzel elkezdett tekeredni a zárószerkezet kereke, és az átjáró bezáródott.

Az Űrrepülések Irányító Központjában egyre nőtt a feszültség, 123. fordulat, 14 óra 42 perckor szeánsz, és szétválás! Vajon sikerülni fog? Ebben senki nem lehetett biztos.

-Zarja! Ellenőriztük a hermetizációt. - jelentették az Orionok.

- Úgy értettük, hogy hermetikus önöknél az átjáró?

- Igen, hermetikus.

- Jegyezzék fel a szétválás idejét! Szétválás 14 óra 47 perc 00 másodperckor!

- Felírtam! Kérem az egyeztetés idejét!

- Rendben, időegyeztetés! - közölte az operátor.

- Orionok! - kapcsolódott a beszélgetésbe Jeliszejev. A következő szeánsz idején már az orvosi érzékelőkkel felszerelt övvel, szkafanderben repüljenek! Ismét ellenőrizzék a hermetizációt! Rendben?

- Rendben!

Eljött a következő szeánsz ideje. Űrhajósaink már beöltözve, a leszállóegységben voltak.

- Föld! Ellenőriztük a hermetizációt, minden rendben!

- Kérek engedélyt a szétválásra!

- Egy pillanat! Szétválás a megadott időben 14 óra 47 perc 00 másodperckor!

- Levettem a szétválást blokkolót. - jelentette Farkas.

- Van önöknél kép a tv-képernyőn? - kérdezte a Föld.

- Televíziós kamera bekapcsolva, kép van. - jelentette Kubaszov.

- Levettük a szétválást blokkolót a Szaljut oldaláról. Ég a "szétválás engedélyezve” lámpa! - jelentette Rjumin.

- Vettem! - válaszolt a Föld - 30 másodperc a szétválásig.

- V. Kubaszov számolni kezdett: tíz, kilenc... négy, három, kettő, egy, nulla! Kiadtam a "rassztikovka" parancsot!

- Kigyulladt a "zahvat" (elfogás) lámpa. - jelentette Farkas.

A "rassztikovka", vagyis a szétválás a 123. fordulatban történt meg. V. Kubaszov igencsak aggódott, pulzusa 90 volt percenként, légzésszáma pedig 20. A kissé magasabb értékek a feszültség rovására voltak írhatók. Szkafanderben, zárt térben, művi lélegeztetésnél a magasabb légzésszám az úgynevezett "hyperventillatios hypocapnia" és a "respiratios alkalosis" nevű jelenség veszélyét rejtették magukban, ami görcsökhöz és ájuláshoz is vezethetett volna, azonban rövid ideig tartott, nem volt tartós, így veszélyhelyzet ki sem alakult. Farkas B. ekkor nyugodtabb volt, pulzusa 75, légzése pedig 17 volt percenként. Következett a 124. fordulat, először rendszerellenőrzést kellett végrehajtaniuk, majd felhangzott az irányító központból az ügyeletes operátor hangja:

- A leszállási program bekapcsolása 16 óra 14 perc 33 másodperckor! A hajtómű bekapcsolása 17 óra 16 perc 23 másodperckor. A fékezőhajtómű működési ideje 179 másodperc! A leszálló egység leválása 17 óra 37 perc 50 másodperckor. A leszállási rezsim jó minőségű! (Vagyis a felhajtóerő fogja vezérelni). - sorolta az operátor az adatokat. Volt még idejük, ebédelniük kellett volna a szkafandereik zsebébe helyezett tubusokból, de nem volt étvágyuk. Csak egy kávét ittak.

16 óra 00 perckor V. Kubaszov bekapcsolta a vertikális infravörös érzékelőt, ennek segítségével tudta az űrhajót a megfelelő irányba beállítani a fékezéshez. Azonnal működni kezdtek az orientációs hajtóművek, a kabinban nem rögzített tárgyak a levegőben lassan kúszni kezdtek az egyik irányba. Az űrhajó a lassú fordulat után "irányra állt", az infravörös műszer képernyőjén ellenőrizték a megfelelő helyzetet. Ezután kézi irányítással forgatták meg az űrhajójukat a vertikális tengelye körül. Néhány perc alatt sikerül az orientációs manővereket végrehajtaniuk.

16 óra 10 perckor parancsot kaptak a szkafanderek "felfúvására". Felvették a kesztyűket, lecsukták a sisakrostélyokat. Kubaszov túlnyomása két tized atmoszféra, Farkasé nulla! Mi történt? Berci szkafandere megsérült? Nem hermetikus?